2010. április 3., szombat

Vega húsvét

Az első olyan húsvéti ünnepre készülök, amin nem főzök húst. Nagyon izgulok, mert a kép még nem állt teljesen össze, hogy milyen is lesz a vega-menü, de körvonalakat már sejtek.

Ez lesz az első olyan húsvét, amikor nem a böjt miatt nem eszem húst. És nem szűnik meg a húsmentesség a nagyszombati vacsival.

Kell indítanom egy új blogot, ahol a z értelekről írok, mert akármennyire is olvasok vega oldalakat, valahogy nekem nem fekszenek. Egyrészt, mert eszem tojást és tejtermékeket, másrészt mert nem eszem halat sem - ő is rám néz.
És nem vagyok híve a mindent egy fazékba kajáknak sem, és imádom a sós ízeket. Egyelőre nem hiányzik a hús, és tegnap - kínaiban vettem levest, amiben húscafatok voltak - kiszűri a nyelvem, ha húst érez. És máris köpöm ki.

Jah, Aminak üzenem, hogy a húsételes napjai meg vannak számlálva... :)
És azt is, h szeretem.

2009. augusztus 31., hétfő

2010.01.15.

Hogy mi ez a dátum???? Szerintem kitaláljátok! :)
Az úgy kezdődött, hogy fél évvel ezelőtt nagy sz@rban voltunk. Hiába, ilyen olykor van... Akkor még azt gondoltam, h fontos lenne, ha elvenne feleségül. Míg nem tisztáztunk néhány dolgot abban az időben, ezért az volt a fixa ideám, h rendkívül lényeges lenne, a kapcsolatunkon nagyban segítene, ha házasok lennénk.
Szval, fél éve, egy vita zárásaként abban állapodtunk meg, h a születésnapján mond egy dátumot, amikor elvenne. Addig eldönthetjük, akarunk-e egyáltalán együtt maradni, képesek leszünk-e változtatni, megérik-e bennünk a vágy a házasság után.
Nagyon sokat változtunk, akarva, akaratlanul. Ma már fel sem merül a kérdés, h így akarjuk leélni az életünket.
A fél év nagyon kellett, nekem is, Petinek is.
Tegnap, pedig elérkezett a születésnapja. Persze, már poénkodtunk, h lesz-e az ígéretből bármi is....
Ehhez hozzá jött, h időnk sem volt foglalkozni a kérdéskörrel. Magyarán, én nem nyaggattam, h mondjon már valamit, így teljesen lazán jött el az este.
Itt egy kicsit meg kell állnom, mert a tegnap estéhez bejön egy másik szál is.
Két napja, a szokásos éjszakai fentlétemen, a szokásos gondolkodó órámban, amikor eszembe jutott, h Petinek dátumot kéne mondania, bevillant egy időpont. Január 15. Nem tudom, miért, nem tudom, honnan, egyszerűen csak jött. Mónisan megbeszéltem magammal, h majd a szülinapon, valahogy rávezetem erre a dátumra Petit. Nekem tetszett, annak ellenére, h azt sem tudtam, milyen napra esik. Mivel ÉN eldöntöttem, tűzön-vízen véghez viszem. Nah, aztán visszaaludtam.
Tegnap, a nagy családi buli közben eszembe jutott, h meg kéne nézni legalább azt, h milyen napra esik január 15. De elfelejtettem...
Vissza a tegnap estéhez. Peti elment fürdeni, közben pittyogott a telefonja, h emlékeztesse, időpontot kell mondania. Nem néztem meg, bár direkt csinálta, gondolta, kíváncsi leszek, ezért, míg fürödtem, beállította. De én kivételesen nem kíváncsiskodtam. Nah, mindegy. Kijött a füriből, és az orrom alá dugta a telefonját. Benne a dátummal:
2010. január 15.
Kell még mondanom valamit? Nem beszéltünk egymással, nem tudta, h én is erre gondoltam. Ő viszont megnézte a napot. Péntek! :)

2009. augusztus 25., kedd

olykor nyakig...

Ha már nyakig ér a sz*r,adj hálát Istennek: Köszönöm Uram,hogy nem
hullámzik...

Ahogy egyre jobban javulok a nyavalyás szorongásos-fóbiás pánikból, úgy változik körülöttem minden. Azt is mondhatom, h napról napra. Ez olykor kemény mérkőzésekkel jár. Most a fenti mondatként értelmezem a napjaimat, amellett, h hihetetlen dolgokat produkálok.
A változás pedig előforduló hullámzásokkal jár.
Mindegy, ez van, majd csak kibékülök a környezetemmel.
Ma nagyon érdekeseket mondott Bea, a viselkedésterapeutám. Köztük azt is, ahogy egyre önállóbb leszek, úgy fognak lelépni a kényszerbarátok, kényszerkapcsolatok.
Nem aggódom, Peti marad, de nagyon kemény meneteink lesznek még.

2009. augusztus 15., szombat

Démon

Az örökbefogadási hullámunk tart egy ideje. Teknősöknek adtunk otthont, akik közül hárman már megléptek. (a Nagy Tó illata elcsábította őket, és elvándoroltak) Bélát azóta is várjuk haza, de kevés az esélye, h a Nagy Tóból hazajönne.
Múlt hét vasárnap örökbefogadási napra mentünk az egyik állatvédő egyesülethez. Mondanom sem kell, nem üres kézzel jöttünk haza.
Tényleg nem tudom, h hogyan keveredtünk egymáshoz, minden esetre elég gyorsan találkoztunk egy gyönyörű fekete őzgidával. Hátsó lábai rogyadoztak, és látszott rajta, hogy halvány gőze sincs arról, éppen mibe csöppent. Néhány simi, és máris a kezemben volt a póráza, együtt loholtunk a család többi tagjához.
Az egyik örökbeadó állatvédővel (Papp Mártival) ültünk le beszélgetni. Kiderült, ez a csontsovány, gyönge, hátsó lábaira beteg kutyus egy fajtatiszta dobermann. Jelenleg 5 hónapos, eddigi életét menhelyen, sintértelepen töltötte. Valaki kirakta a születése után.
Talán öt percig sem tartott a családi kupaktanács, döntöttünk, és hoztuk. Mivel ő is kislány, tudtuk, hogy Pöttyösünkkel meg fognak férni egy csárdában. Nah, ők valóban két dudás!
Mindig féltem a doberektől, de ez a kutya, szerelem lett az első látásra!
Hihetetlenül bújik, szeret, lüke, esetlen és roppant okos! Már most hallgat a nevére (Démon), és arra is, ha rászólunk.
Pötyi nagyon megsértődött, de kezd felengedni zordsága, most már hajlandó vele játszani.
Holnap megyünk először kutyasuliba, kíváncsi leszek, mit szól majd hozzá Robi! :)
Az biztos, Démon hazatalált!

2009. augusztus 12., szerda

Ünnep

Ma nem vagyok szomorú. Mégsem. 9 évvel ezelőtt, ezen a napon volt az esküvőnk Jimmyvel. :)
Tavaly alig éltem túl. Most viszont megajándékoztam magam. Tegnap este elolvastam azt a levelet, amit az első házassági évfordulónkra kaptam Tőle. Minimális sírdogálás után előkotortam az esküvői kazettánkat, és végig néztük. Peti, Julcsi, Gellért, Mama és én. Kifejezetten szórakoztató volt nosztalgiázni. Jókat vigyorogtam saját magunkon.
Ajándék volt az nekem.

2009. augusztus 11., kedd

Köszöntelek!

Köszönöm mindenkinek, aki bekukkant, hogy elolvas!
Ez a blogos dolog is nagyon régóta bennem van. Sokan tudjátok, h írok, de ebben a formában még nem próbáltam.
Igyekszem majd baromi érdekfeszítő lenni, és minél izgalmasabban leírni azt a sok bölcsességet, és eseményt, ami körülöttünk, velünk történik.
Aki marad olvasóm, annak - remélem - jó szórakozása leszek!

32 éves lettem én

Ma egész nap József Attila Születésnapomra című verse zakatol bennem. "Harminckét éves lettem én". Nah, igen.
Ez valahogy annyira nagyon különbözik az összes eddigiektől. Hogy miben? A bennem levő érzésekben. Nyugalmat érzek. Megtaláltam, megkaptam most, amire mindig is vágytam. Az első lépést meg is tettük.
Hogy érthetőbb legyek: Pár napja biztosan tudom, hogy anyuka, hivatásos anya, nevelőszülő szeretnék lenni. Napokig csak ez élt bennem, erről beszéltünk Petivel, éjjelente ébren voltam és zakatoltam. Tegnap megijedtem, hogy valóban akarom-e.
De ma, a 32. születésnapomon bevittük a TEGYESZ-be a papírunkat, mellyel jelentkeztünk nevelőszülőnek.
Ez az első olyan szülinapom, amikor nem vágyom semmi ajándékra.
A legnagyobb ajándékot, az érzést, Peti és a gyerekek támogatását, a hivatal örömét megkaptam.
Boldog vagyok.