Démon

Az örökbefogadási hullámunk tart egy ideje. Teknősöknek adtunk otthont, akik közül hárman már megléptek. (a Nagy Tó illata elcsábította őket, és elvándoroltak) Bélát azóta is várjuk haza, de kevés az esélye, h a Nagy Tóból hazajönne.
Múlt hét vasárnap örökbefogadási napra mentünk az egyik állatvédő egyesülethez. Mondanom sem kell, nem üres kézzel jöttünk haza.
Tényleg nem tudom, h hogyan keveredtünk egymáshoz, minden esetre elég gyorsan találkoztunk egy gyönyörű fekete őzgidával. Hátsó lábai rogyadoztak, és látszott rajta, hogy halvány gőze sincs arról, éppen mibe csöppent. Néhány simi, és máris a kezemben volt a póráza, együtt loholtunk a család többi tagjához.
Az egyik örökbeadó állatvédővel (Papp Mártival) ültünk le beszélgetni. Kiderült, ez a csontsovány, gyönge, hátsó lábaira beteg kutyus egy fajtatiszta dobermann. Jelenleg 5 hónapos, eddigi életét menhelyen, sintértelepen töltötte. Valaki kirakta a születése után.
Talán öt percig sem tartott a családi kupaktanács, döntöttünk, és hoztuk. Mivel ő is kislány, tudtuk, hogy Pöttyösünkkel meg fognak férni egy csárdában. Nah, ők valóban két dudás!
Mindig féltem a doberektől, de ez a kutya, szerelem lett az első látásra!
Hihetetlenül bújik, szeret, lüke, esetlen és roppant okos! Már most hallgat a nevére (Démon), és arra is, ha rászólunk.
Pötyi nagyon megsértődött, de kezd felengedni zordsága, most már hajlandó vele játszani.
Holnap megyünk először kutyasuliba, kíváncsi leszek, mit szól majd hozzá Robi! :)
Az biztos, Démon hazatalált!