Az örökbefogadási hullámunk tart egy ideje. Teknősöknek adtunk otthont, akik közül hárman már megléptek. (a Nagy Tó illata elcsábította őket, és elvándoroltak) Bélát azóta is várjuk haza, de kevés az esélye, h a Nagy Tóból hazajönne.
Múlt hét vasárnap örökbefogadási napra mentünk az egyik állatvédő egyesülethez. Mondanom sem kell, nem üres kézzel jöttünk haza.
Tényleg nem tudom, h hogyan keveredtünk egymáshoz, minden esetre elég gyorsan találkoztunk egy gyönyörű fekete őzgidával. Hátsó lábai rogyadoztak, és látszott rajta, hogy halvány gőze sincs arról, éppen mibe csöppent. Néhány simi, és máris a kezemben volt a póráza, együtt loholtunk a család többi tagjához.
Az egyik örökbeadó állatvédővel (Papp Mártival) ültünk le beszélgetni. Kiderült, ez a csontsovány, gyönge, hátsó lábaira beteg kutyus egy fajtatiszta dobermann. Jelenleg 5 hónapos, eddigi életét menhelyen, sintértelepen töltötte. Valaki kirakta a születése után.
Talán öt percig sem tartott a családi kupaktanács, döntöttünk, és hoztuk. Mivel ő is kislány, tudtuk, hogy Pöttyösünkkel meg fognak férni egy csárdában. Nah, ők valóban két dudás!
Mindig féltem a doberektől, de ez a kutya, szerelem lett az első látásra!
Hihetetlenül bújik, szeret, lüke, esetlen és roppant okos! Már most hallgat a nevére (Démon), és arra is, ha rászólunk.
Pötyi nagyon megsértődött, de kezd felengedni zordsága, most már hajlandó vele játszani.
Holnap megyünk először kutyasuliba, kíváncsi leszek, mit szól majd hozzá Robi! :)
Az biztos, Démon hazatalált!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy Démon hazatalált!
VálaszTörlésMinden kutya megérdemli a szerető családot és gondoskodást. A szívem szakad meg, ha ez valahol nem így van. :(
Legyen sok örömetek benne! És neki is sok boldogsága veletek.